Esettanulmány

Percalapú fesztiváljegy

Megbízó: Sziget Kft.

A világon először Magyarországon (Sziget fesztiválon) került bevezetésre a perc alapú fesztiváljegy, mely rendszer tervezésére és a kivitelezésére fejlesztő csapatunkat kérték fel. Munkánkat nehezítette a rendkívül rövid határidő és az összetett rendszerekkel történő üzembiztos kommunikáció.

Feladat:

A megbízó az általa rendezett fesztiválokra szeretett volna egy perc alapú fesztiváljegy értékesítést az ügyfelek mobil egyenlegének terhére. A vásárlás start-stop módon működik, ami SMS-ben indítható. Így az ügyfél csak a tényleges időért fizet, nem kell sorban állnia, helytől és időtől függetlenül indíthatja. Külön 1000 db-os jegykontingensből lehet még akkor is vásárolni, amikor a normál jegyek már elfogytak.

Megvalósítás:

Ez volt az első projekt, ami az új MFF rendszerben készült el. A feladat megtervezését és elvégzését a Sziget Kft.-vel és a Vodafone mobilszolgáltatóval szoros együttműködésben oldottuk meg. A következő évektől bekapcsolódott az értékesítésbe a többi mobilszolgáltató is, de az itt kidolgozott elvet és folyamatot vittük tovább.
Az első komoly lépés a folyamat pontos megtervezése volt, mert több szereplő is részt vesz a vásárlás megvalósításában. A mobilszolgáltató részére egy szolgáltatás definíció készült el, amely részletesen tárgyalja a szolgáltatás leírását és a vásárlási folyamat minden lehetőségét. Továbbá készült még egy pénzügyi fájl struktúra leírás, amely a vásárlás során keletkező pénzügyi tranzakciók adatait részletezi. Ez egy CDR fájl volt, amit ütemezetten vett fel a Vodafone. Később a mobilszolgáltatók egységesített pénzügyi rendszeréhez kapcsolódtunk, ezért a további években erre már nem volt szükség.
A Sziget Kft. rendszere tartja nyilván a kiadott karszalagokat az adott fesztiválra. Az SMS alapon értékesített jegyeknek is be kellett kerülnie ebbe a nyilvántartásba, ezért kidolgoztunk a két rendszer között egy kommunikációs interfészt. A leírás socket alapú kommunikációt ír le, XML alapú üzenetekkel. Az elkészült specifikációk alapján kezdődött meg a fejlesztői munka.

A fejlesztés során megoldást kellett találni a sok összetartozó adat együttes kezelésére és összekapcsolására. A különböző szereplőktől érkező adatok és a nem lineáris folyamatok miatt szükség volt a tranzakció kezelés kidolgozására. Generáltunk egy egyedi azonosítót időpont alapján, ami később minden összetartozó adatot összefog. Ezt az elvet a későbbiekben is hasznosítottuk. Így lett az eseti probléma megoldása szerves része az MFF alapjainak.
A pénzügyi elszámolás is szerves része volt a projektnek, hiszen ez alapján számolt el a rendezvényszervező és a mobilszolgáltató. Ez egyedi igények szerint készült el, a szereplők kéréseinek megfelelően.
Minden kialakított kommunikációs csatorna nagy kihívást jelentett, hiszen minden esetben egyedi megoldást kellett használni, és kidolgozni. A tesztelések esetén még nem, de később szükség volt az interneten közlekedő adatok szigorú titkosítására is, amit tanúsítványokkal, publikus kulcsokkal oldottunk meg.

  • A rendszer főbb technikai jellemzői:
  • linux szerver környezet
  • Viola™ technológia
  • PHP és MySQL alapú szerver oldali program kód
  • skálázhatóság
  • homogén rendszer

Megvalósítás éve 2010