Esettanulmány

VízSztár webáruház és ERP

Megbízó: VízSztár Kereskedelmi Kft.

A kereskedelemben eltöltött 10 év tapasztalatával foglalkoznak ásványvizek, üdítőitalok, energiaitalok forgalmazásával országos szinten úgy, hogy e tevékenység valamennyi fázisát saját cégcsoporton belül valósítják meg. Közvetlenül a belföldi gyártóktól, ill. importálóktól vásárolnak, és saját tulajdonú, több csarnokból álló raktárbázisukról saját logisztikával, szállító eszközökkel juttatják el a termékeket a nagykereskedelemben, kiskereskedelemben és vendéglátásban működő partnereiknek.

Feladat:

Nagy forgási sebességgel rendelkező ásványvizeket és üdítőket forgalmazó megbízónk számára olyan vállalatirányítási rendszert és ehhez kapcsolódó webáruházat kellett készítenünk, amely az erre a piacra jellemző, specifikus elvárásoknak megfelel. Az informatikai fejlesztésre épülően a cég az internetes marketing stratégiáját és az online rendelését is meg tudta újítani!

Megvalósítás:

A projekt előzménye, hogy a megbízó korábban használt szoftverén több fejlesztést szeretett volna végrehajtani. Az egyedül dolgozó fejlesztő elhelyezkedett egy cégnél, és így nem maradt kapacitása a munka elvégzésére.

Az ezt követő tárgyalások során az ügyféllel megállapodtunk abban, hogy a lokálisan telepített szoftver helyett egy modern, internet alapú ERP rendszert kell kialakítani, amely a korábbi szoftver előnyeit és az új igényeket ötvözi, valamint a régi szoftver hibáit és hiányosságait kiküszöböli.

Kihívást jelentett a fejlesztés során az általunk ismert ügymenetektől teljesen eltérő, de az erre a piaci szegmensre jellemző ügyviteli logika átlátása, értelmezése és dokumentálása. A rendszeres egyeztetések által és a helyszíni interjúk során elkészülő rendszerterv alapján a megvalósítás már zökkenőmentesen ment.

A webáruház az ERP rendszerrel együttműködve hasznos információkkal látja el a vevőket. Nem csak az akciókat és az egyedi árakat kezeli a webshop, hanem korábbi rendelések duplikálásával, számlázási és pénzügyi információkkal is segíti a vevőket a rendelésben.


  • A rendszer főbb technikai jellemzői:
  • homogén technológiai alapok: Lara™, PHP
  • központi, MySQL alapú adattárolás
  • Linux szerver operációs rendszer
  • böngésző független
  • többnyelvű
  • egységes kódolási stílus használata
  • Composer támogatás
  • Facade technológia
  • névtelen függvények kihasználása

Az elkészült rendszer főbb komponensei:

  • Webáruház
  • új ügyfél regisztráció
  • termékrendelés
  • számlázási adatok
  • pénzügyi egyenleg
  • információk
  • ERP
  • ügyfélkezelés (CRM)
  • üzletkötők kezelése
  • rendelések
  • járattervezés
  • raktározás
  • FIFO kezelés
  • leltár
  • számlázás
  • házipénztár
  • pénzügyi elszámolás
  • statisztikák

Megvalósítás éve: 2016