Szoftverfejlesztés

Szoftverfejlesztés

Az általunk fejlesztett szoftverek legfontosabb jellemzője az ügyfelek igényeihez való nagyfokú alkalmazkodás. Ahogy nincs két egyforma cég, úgy nem lehet egy kész szoftvert sem ráerőltetni egy sajátságos vállalati igényrendszerre. Ezt felismerve szoftvereinket egy alap keretrendszerre építve, az ügyfelek kívánságainak és igényeinek maximális figyelembevételével fejlesztjük ki.

Projektjeink megvalósítása során tervezőink és fejlesztőink számos közép- és nagyvállalat által megrendelt egyedi szoftver kialakításán és tesztelésén dolgoznak. Célul tűztük ki a legfrissebb módszerek és technológiák alkalmazását, így a hagyományos szoftverfejlesztési modellek mellett az agilis szoftverfejlesztési módszertan is segíti munkánkat.

A fejlesztési munka minőségének javítása, valamint a szükséges idő lerövidítésének érdekében az elmúlt években saját, egyedi fejlesztő környezetet alakítottunk ki, JúliaTM néven. A rendszer a Google nyílt forráskódú rendszerein alapul, ami garantálja, hogy az ebben elkészített alkalmazás mindenben megfelel a legújabb technológiai elvárásoknak is.

Az elkészült szoftver a későbbiek során kiegészíthető vagy továbbfejleszthető.

Mivel a szoftvereink futtatása nem igényel semmilyen licence-alapú környezetet, ezzel komoly költségmegtakarítást érünk el ügyfeleink számára.

Kiemelten fontos, hogy a szoftverfejlesztés első pillanatától kezdve megrendelőnkkel együttműködve és konzultálva alakítjuk ki saját, exkluzív szoftverét, a bevezetés alatt pedig folyamatos támogatást nyújtunk.

  • Az általunk fejlesztett rendszerek általános jellemzői:
  • internet/intranet alapú rendszerek
  • szerver/kliens architektúra
  • egyedi tervezés és kivitelezés
  • nyílt forráskód
  • relációs adatbázis
  • saját fejlesztői környezetek (Viola™, Júlia™)
  • abszolút csúcstechnológia
  • ergonomikus design
  • böngésző független megoldások
  • nyelv független alkalmazások, közös adatbázissal(!)
  • igény szerint akadálymentes változat

Esettanulmányok

BoatBooKing hajófoglalás támogató rendszer

BoatBooKing hajófoglalás támogató rendszer

A BoatBooKing hajófoglalás támogató rendszer egy nemzetközi használatra fejlesztett, többnyelvű, automatizált fizetéssel ellátott, komplex rendszer, mely magában foglalja a publikus felületet, egy adminisztrációs felületet, valamint a cég közvetlen ügyfelei számára létrehozott partneri felületet.

Online számlázó rendszerünk felkészítése a kötelező NAV adatszolgáltatásra

Online számlázó rendszerünk felkészítése a kötelező NAV adatszolgáltatásra

2017. június 27-én jelent meg a 23/2014. (VI. 30.) NGM rendelet módosításának tervezete, mely a számlázó programok adóhivatal felé történő adatszolgáltatásáról szól. A rendelet tervezetben a hatályba lépés dátuma 2018. július 1. Az ügyfeleink által használt szoftvereink jogkövetését biztosítva, a rendelet által előírtaknak megfelelően zajlik a kiegészítő funkció fejlesztése és tesztelése. A kijelölt dátumig az összes érintett partnerünknél megtörténik az átállás.

VízSztár webáruház és ERP

VízSztár webáruház és ERP

A kereskedelemben eltöltött 10 év tapasztalatával foglalkoznak ásványvizek, üdítőitalok, energiaitalok forgalmazásával országos szinten úgy, hogy e tevékenység valamennyi fázisát saját cégcsoporton belül valósítják meg. Közvetlenül a belföldi gyártóktól, ill. importálóktól vásárolnak, és saját tulajdonú, több csarnokból álló raktárbázisukról saját logisztikával, szállító eszközökkel juttatják el a termékeket a nagykereskedelemben, kiskereskedelemben és vendéglátásban működő partnereiknek.

Önkormányzati ügyviteli rendszer testületi és bizottsági ülésekhez

Önkormányzati ügyviteli rendszer testületi és bizottsági ülésekhez

Általános önkormányzati ügyviteli rendszer, melynek elsődleges feladata a mindenkori bizottsági és testületi ülések, s az ahhoz tartozó anyagok nyilvántartása.
A kőbányai debütálást követően egy ÁROP projekt keretein belül további önkormányzat is sikeresen vezette be a szoftvert, s azóta is elégedetten használják a napi munkában.

Fővárosi Bíróság - Beléptető és központi munkaidő-nyilvántartó rendszer

Fővárosi Bíróság - Beléptető és központi munkaidő-nyilvántartó rendszer

A homogén informatikai megoldáson nyugvó, rendkívül összetett rendszer képes kezelni a Bíróság 11 irodaházában dolgozó, több ezer alkalmazottjának, s az azokhoz érkező vendégeknek a beléptetését, s nyomon követését.
Az elsődleges feladaton túl fejlett munkaidő-nyilvántartási és engedélyeztetési funkciók is segítik a szervezet vezetőinek munkáját.

HÉROSZ ZRt készletgazdálkodási szoftver

HÉROSZ ZRt készletgazdálkodási szoftver

A hazai építőipari piac egyik vezető szereplőjének a megrendelésére készült el ez az összetett helyiség- és eszközkataszter. Az anyacég és a tagvállalatok egész országban lévő telephelyein a rendszer segítségével pontosan nyomon követhetőek a gépek, eszközök, szerszámok státuszai, így az erőforrás tervezés lényegesen leegyszerűsödött.

TÁMOP Projekt Irányító rendszer (PIR)

TÁMOP Projekt Irányító rendszer (PIR)

A pályázati szaktanácsadó tevékenységünk során gyakran szembesültünk a projektek megvalósítása közben az adminisztrációs terhek megnövekedésével. Ennek a mérséklésére, esetenként drasztikus csökkentése érdekében alkottuk meg a Projekt Irányító Rendszerünket. A szoftverben eltárolásra kerül minden projekthez tartozó dokumentum, bizonylat, számla, tanulmány külön-külön, így a nyomon követés és a kontroll nagyon gyorsan és hatékonyan tud megvalósulni.

Art of Parking

Art of Parking

A németországi központtal rendelkező parkolási cég nemzetközi szinten is számottevő parkolás-technikai tapasztalatainkat látva cégcsoportunkat kérte fel a világ talán legkomplexebb parkolási rendszerének tervezésére és fejlesztésére, melynek örömmel tettünk eleget.

TISZK VIR

TISZK VIR

A Térségi Integrált Szakképző Központokat (TISZK) Európai Uniós finanszírozással hozták létre azzal a céllal, hogy a regionális szak- és felnőttképzést koordinálja, megszervezze, valamint működtesse. Ehhez a szerteágazó feladathoz egy regionálisan is tagolt intézmény rendszer társult, esetenként száz kilométer feletti távolsággal. Az általunk megalkotott web alapú rendszer mind a szigorú törvényi és számviteli szabályozásnak, mind a szervezeti struktúrából adódó kihívásoknak is nagyszerűen megfelel.